2013/11/16

MEGLEPETÉS

Gondoltam most mindenkit jól meglepek, és írok én is egy bejegyzést. Szerintem hetek fognak eltelni, mire az első ember észreveszi:).

Először is gyorsan összefoglalom (a teljesség igénye nélkül) mik történtek a nyáron. A legtöbb dologról külön-külön meséltem kb mindenkinek skype-on, úgyhogy nyugodtan csak fussatok át a következő részen. A legmenőbb, hogy levezettem éjszaka Los Angeles-be a kissráccal a kocsiban, (7 órába tellett, a srác végigaludta az utat, nekem viszont egy idő után annyira fájt a fenekem, hogy esélyem se lett volna véletlenül elaludni a volán mögött). Azért kicsit álmos voltam éjszaka, de amikor megláttam LA-t, a felhőkarcolókat meg a fényeket, annyira durván jó érzés fogott el, hogy úgy éreztem napokig képes volnék ébren maradni. Miután hajnali 2 körül letettem a srácot egy hotelnél, továbbutaztam Long Beach-re (ami nem LA) a couchsurfing-es sráchoz és kutyájához, akinél az első pár éjszakát töltöttem. Nagyon jó arc gyerek volt, általa ízesített röviditalokkal fogadott, végigkóstoltam majdnem az összeset (volt vagy 20 féle), aztán már nem kellett sok, hogy sikerüljön elaludnom. Másnap viszonylag korán keltünk, neki dolgoznia kellett egy kicsit, úgyhogy elmondta mik a lehetőségek arrafele, kölcsönadta a menő beach-biciklijét, meg a jógamatracát, úgyhogy körbetekertem a környéket (nagyon menőnek éreztem magam, tiszta surf filmes feeling-je volt a helynek, leírhatatlan), bringáztam az óceán-parton, reggeli jógáztam, ettem ittam mulattam, aztán pár óra múlva visszamentem a lakáshoz. Elmentünk kocsikázni egy kicsit (tető nélkül, ahogy ilyen helyeken kell), söröztünk, boroztunk, összefutottunk a haverjaival, megtanítottak longboard-ozni (ez volt a legmenőbb, longboard-dal a hónam alatt lesétálni a partra, tökre mintha odavaló lettem volna:), bulizgattunk, aztán másnap még amíg dolgozott biciklizgettem amerre még nem voltam, aztán elindultam Hollywoodba. Csinált a srác egy tök cuki térképet, hogy hol meg mit érdemes látni, azokat mind jól meg is néztem, aztán nagy nehezen találtam egy tök jó hostelt a csillagos úton, pont a Jimmy Kimmel stúdió mellett, így a szobámból ráláttam a stúdió koncertrészére, és lehetett látni ahogy a fotósok meg rajongók állnak a kerítés egyik oldalán, az éppen adásba készülődő együttes meg a másik oldalon, és ahogy az együttes egyik tagja ki akart menni a stúdióból, a fotósok elkezdték kergetni, úgyhogy láttam paparazzi üldözést is, ami nélkül gondolom nem is lett volna igazi az élmény. “Hírességgel” csak egyel találkoztam, bár nem hiszem, hogy otthon sokan ismerik, de én örültem, hogy felismertem valakit. Voltam Venice Beach-en, ami kicsit retkesebb, mint vártam volna, de amúgy nem volt rossz, meg volt annak is a maga fílingje. Annyi mindent láttam és olyan élmény volt az egész, hogy úgysem tudnám átadni, nem írok erről többet, lehet majd a Kata nagyobb sikerrel jár élményátadás ügyében. Aztán július 3-án este hazavezettem (mert azt mondták inkább akkor menjek, mert 4-én sok részeg lesz az utakon), de olyan zsúfoltak voltak az autópályák, hogy lehet jobban jártam volna a 4-ével. Viszont láttam autópálya felett köröző helikoptert ami reflektorfénnyel keresett valamit:),

A nyár többi része is nagyon jó volt, sokat voltunk itt/ott/amott, meglátogattuk a Silicon Valley kötelező helyeit, szereztem ismerősöket a Facebook-nál, Goggle-nél, Apple-nél, úgyhogy remélem majd hasznukat tudom venni ha jön a Kata:).

Nyáron elkezdtem és befejeztem a sulit a Stanford-ban (amitől remélem eldobják az agyukat a jövőbeli alkalmazóim, pedig nem volt akkora nagy cucc), most a City College of San Francisco-s szemeszterem felénél járok. A héten a feladatunk az órán egy kisfilm felvétele volt filmcrew segítségével, így a tanár minden diáknak kiosztotta a szerepét (vágó, operatőr, világító, producer, mindenes, hangmérnök,...) és rám osztotta a rendező feladatát, úgyhogy tök büszke voltam:).

Aztááán… ja igen, ami már mindenkinek a könyökén folyik ki, ugye belekezdtem a quidditch-be, és baromi jó az ottani társaság, sokat járunk össze, általuk végre voltam igazi amerikai házibuliban Halloween-kor, beer-ponggal meg őrült emberekkel, mindennel ami kell;). Szóval, a quidditch csapattal jövő hétvégén elmegyünk Arizonába a Western Cupra. Nemréh ki lettek sorsolva a csoportok, hogy ki játszik ki ellen, és a mi kis Bé csapatunk berekerült a legnehezebb csoportba, ilyenek ellen fogunk játszani, hogy Lost Boys (LA-ből, az anyacsapatunk fő ellenségei), UCLA, Utah, meg mittom, mindenki aki ezerszer jobb nálunk. Ha nem élném túl a hétvégét tudjátok, hogy jó életem volt. De ami a legdurvább, hogy valószínű kell majd bíráskodnom (amit már csináltam a Stanford tournament-jén, de az unofficial volt), és ettől nagyon parázok. Egy meccsen kb 6 bíró van, szerencsére a HeadRef test-en nem mentem át, így a legnagyobb felelősség nem rajtam lesz, de akkor is. (Nem önszántamból tettem le a többi vizsgát, egy csapat csak akkor mehet a Western Cup-ra, ha a csapatból legalább 1 játékos nekimegy a HeadRef tesztnek, és ahhoz hogy annak nekimenj, át kell menni a SnitchRef és az AssistantRef teszteken - és ezek nem könnyűek, eddig csak nekem sikerültek a csapatból, úgyhogy mindenki mindenhol tökre gratulált. :)) Ja, és lesz rólam Quidditch Trading Card:D (ez is csak 7 embernek adatik meg 1-1 csapatból:). Na jó, ígérem többet nem beszélek Quidditch-ről.


Voltunk szombaton San Francisco-ban óriás fogócskát játszani, 3000 emberrel, befoglaltuk az egész várost, leírhatatlan élmény volt.
Igazából még mindig minden leírhatatlan, akárhányszor belegondolok, hogy itt vagyok, még így, hónapok után is kiráz a hideg, és annyi jó dolog történik, hogy az a néhány rossz nap is, ami van hamar feledésbe merül:).

Egyelőre ennyi, osszátok be a következő hónapokra :P

2013/06/10

Most már harmadszor kezdem el írni az új bejegyzést, remélem kivételesen be is fejezem. Illetve eddig mindig csak megnyitottam, hogy végre nekilátok, és fél óra múlva ki is jelentkeztem, hogy majd holnap. Lustaságom határtalan.

Egy gyors összefoglalás a gyerekekről:
Jó arcok, már ami azt illeti, hogy nem bunkók velem, válaszolnak, ha kérdezek, néha bevonnak a dolgaikba, de szorosabb kapcsolat még nincs köztünk. Ha belegondolok, hogy már babakoruk óta folyamatosan van au pair-jük, nem is hiszem, hogy nagyon kötődni fognak hozzám, hiszen már biztos úgy tekintenek egy au pair-re, mint valakire, aki itt van egy évig (jobb esetben), aztán úgyis lelép, jön majd helyette másik. Persze ezt nem éreztetik velem. A feladatom általában annyi, hogy reggel csinálok nekik szendvicseket, amit elvisznek suliba (a sulinak holnap vége), aztán ha leléptek, kicsit rendbe teszem a szobáikat, meg a konyhát, és ha kell, elviszem őket suliba vagy ahova menni akarnak, vagy hazahozom őket. Legfőbb dolgom a sofőrködés, ami jó, mert tökre belejöttem a vezetésbe meg az itteni közlekedésbe, szeretem is.
Az érdekes inkább az itt, hogy nagyon durván megy a kajapazarlás. Rengetegszer van, hogy beleharapnak a reggelibe, és utána kidobják, vagy pl. a kissrác az ebédre szánt szendvicset sose viszi el, ha mégis sikerül ráerőltetnem, akkor általában azt is a kukában találom meg. Kérdeztem apukát, hogy mit kezdjek a dologgal, ő azt mondta, hogy semmit, ez szokásos itt (nem csak akkor, amikor én csinálom a kaját, a vacsorával is csinálják ugyanezt, volt pl., hogy anyuka csinált makarónit, de a középső srác inkább hotdogot akart, csinált neki külön azt, de 2 harapás után az is a szemétben végezte). Kicsit rendetlenek is, de ez is amiatt van, hogy hozzászoktak, hogy valaki úgyis elpakol utánuk. Viszont mindig mindent megköszönnek, és légyszíves-sel kérnek meg dolgokra, nem parancsolgatnak.
Párszor én is csináltam vacsorát, már a kinti nagy grillezőt is használtam (és nem égettem oda semmit), csináltam már rántott húst, narancsos csirkét, meg ilyesmiket, és ezek nagyjából el is fogytok, úgyhogy királyság:).

A hétvégéim áltlában szabadok, úgyhogy van időm kimozdulni.
Első hétvégén mindkét nap bementem San Francisco-ba Dettivel várost nézni, meg vásárolgatni.
Háttérben az Alcatraz.
Van egy móló, ahol fókák pihennek/veszekednek egész nap, általában az összes stég televan. Tök cukik.
Golden Gate.

Így fordítják meg a Cable Car-t
Az idő szeles volt, ezért nem vettem észre mennyire süt a nap, le is égett az arcom rendesen, még mindig meg van a homlokomra lógó tincs vonala.

A hét csütörtökjén elmentem egy stanfordi nyílt előadásra, érdekes dolgokat meséltek, és mondták, hova menjünk ha érdekel minket, hogy hogyan zajlik egy tárgyalás, majd egyszer elnézek arra is.
Igen, a bíró egy kalóz:)
Amúgy tök menő a Stanford, egy külön kis város rengeteg gyönyörű épülettel meg pálmafával, és vicces volt, amikor jöttem hazafelé az előadásról este 9 körül, már kissé kihalt volt a hely, de a különböző kutatási épületekből félelmetes hangok hallatszottak, vártam mikor robban fel valami, vagy támad rám Hulk, de ilyen sajnos nem történt.

Aztááán, szerencsére rátaláltam a meetup.com oldalra, ami egy baromi jó találmány, közös érdeklődésű embereket/csapatokat hoz össze különböző programokra. Szombaton voltam is frizbizni egy ilyen csapattal Mountain View-ban. Azt hittem csak egyszerű kis játék lesz unaloműzésként, el is mentem farmerban meg a sárga cipőmben, de amikor megérkeztem, láttam, hogy a rét mellett rendes sportöltözetben melegítenek az emberkék, gondoltam ennek nem lesz jó vége. Oda mentem (majdnem nem), hogy ők-e azok, mondták, hogy igen, körbeálltunk, hajítgattuk a korongot (gondoltam ennek a nagy bemelegítés?), aztán egy idő után az egyik srác elkezdte kirakni a pályát, de akkorát, hogy el se láttam a végéig. Kiderült, hogy Ultimat Frisbee-zni akarnak. Hoppá. Nembaj, egyszer élünk, nem szaladtam el, beálltam az egyik csapatba, és próbáltam folyamatosan úgy helyezkedni, hogy még véletlenül se dobják felém a korongot. Egy ideig sikerült is megúsznom a dolgot, de néha azért kénytelen volt a csapatom rám bízni magát, pechjükre. Egyszer viszont egy olyan szépet mentettem, hogy majdnem elbőgtem magam gyönyörűségemben: egyik csapattagom bement a pontszerző helyre, és dobták neki a korongot, de nem bírta elkapni (ha leesik nem szerzünk pontot), és én odarepültem és behasalással elkaptam, és meglett a pont, meg jó néhány pacsi és wow:). Mondtam, hogy a csúcson kell abbahagyni, úgyhogy nem sokkal később le is léptem (de leginkább azért, mert majdnem elájultam, iszonyat meleg volt és a hasszú fekete gatya nem segített, rengeteget kellett futni), meg amúgyis mennem kellett San Francisco-ba az első Cluster Meeting-re (au pair meg local coordinator találkozó). Még a vonat előtt beestem egy mekibe, hogy gyorsan átöltözzek, meg bevigyek vmi folyadékot, aztán a vonatúton kicsit kipihentem magam, de nagyon jó kedvem volt, a mozgás ezt hozza ki az emberből. A meeting nem volt nagy szám, de volt ingyen kaja meg pia, és megismerkedtem egy csajjal, aki itt a környéken lakik, úgyhogy volt előnye a dolognak. Dettivel viszonylag hamar leléptünk, elmentünk a Ripley's hihetetlne kiállítására, meg sétálgattunk, aztán lekéstem a kiszemelt vonatot, úgyhogy jó későn értem haza.
Másnap megint visszamentem SF-be, mert egy meetup-os csoporttal megnéztem (Detti nem jött el) a Now You See Me c. filmet (ajánlom mindenkinek, engem már az első percben megfogott, mert bedőltem az első trükknek. Van egy sejtésem, h hocs csinálták (nem azt, h nincs benn a pakliban a kiszemelt kártya, tudom, h az teljesen más pakli volt), de újra meg kell néznbem, hogy biztos legyek a dolgoban. Mozi után kaja mellett szocializálódtunk a plaza földszintjén. Miután rendeltem az egyik büfében, egy ilyet kaptam:
és naívan azt hittem, hogy ezzel majd bemérik a helyzetemet, és kihozzák a kaját. De nem, egy idő után elkezdett rezegni meg villogni meg csipogni, és kiderült, hogy nekem kell begyűjtenem a hamburgeremet, ez csak jelez mikor van kész. Jó volt ez a találka is, rengeteget beszélgettünk jófej emberekkel, néhánynak még volt valami fogalma is, hogy hol van Magyarország:).

A mostani hétvége volt az első, hogy nem mentem be SF-ba, de azért így sem unatkoztam. Szombaton Mountain View-be voltam egy filmes meetup-on egy billiárdszalonban, itt is voltak érdekes emberek, elkezdtem kapcsolatokat építgetni, ki tudja mit hoz a jövő. Tegnap (vasárnap) minigolfozni voltam Redwoodban a japán au pair-rel akit a cluster meeting-en ismertem meg, megy egy haverjával, aztán beültünk egy japán étterembe San Mateo-ban, érdekes dolgokat kóstoltatott meg velünk.

Azért hogy ne hazudtoljam meg magam, szoktam alakítani is, aminek sajnos mindig van szemtanúja. Volt, hogy nem sikerült rükvercbe tenni a Pick Up-ot, ezért dominószerűen eldöntöttem a ház előtt parkoló bicikliket (Cat-tel az anyósülésen), mondtam Father's Gay-t Day helyett, muscle fever-t soreness helyett (apuka azóta is ezzel szivat), a moziban szerencsétlenkedtem egy sort az üdítővel, és egy srác csak állt ott és bámulta. Pl. rossz fedőt vettem ki, és ő ezt látta, és mutatta felém az övét, hogy olyat kell az én üdítőmhöz, én azt hittem nekem akarja adni, ezért ki akartam venni a kezéből, de ő nem engedte, mondtam h upsz bocs, elvettem egyet a többi közül, (ő nem mozdult, és nézte, hogy mit csinálok), de miután rápróbáltam  a poharamra, kiderült, hogy az nagy rá, és utána a srác mondta is, hogy nagy, mondtam köszi, aztán harmadikra sikerült eltalálnom a méretet is, erre kiöntöttem majdnem a felét ahogy próbáltam rá rakni (a srác még mindig nem mozdult), aztán elmentem popcornért, és mentem sorba állni fizetni, de véletlen beálltam a srác elé, mondta, hogy nyugodtan..., erre kinyílt egy másik kassza, odamentem, a srác meg "rohadjak meg" fejet vágott, mert ő akart odamenni. Remélem lekéste a filmjét. Aztán egyszer volt olyan is, hogy sötétbe mentem be anyuka apartmanjába Rohanért, és anyuka a barátjával filmet nézett, én meg a sötétség miatt nem vettem észre, hogy el van húzva a szúnyogháló, és simán átsétáltam rajta, ezzel leszakítva az egészet. Anyuka pasija röhögőgörcsöt kapott (amíg azt nem mondtam, hogy ez nem vicces), mondta, hogy majd megjavítják. Remélem sikerült nekik.

Nagyjából megvan, hogy milyen órákra fogok járni, 2 órát veszek fel a Stanford nyári esti egyetemén, egyet meg a City College of SF-ban (ha nem késem le a határidőket).

Na, lassan a végére érek a mai adagnak (és csak 3-szor kellett közben sofőrködnöm:), tudom, hogy fog eszembe jutni pár dolog, amiket kihagytam, dehát ez mindig így van, majd elfelejtem őket újra.

Puszi!


2013/06/01

Ezt csak így gyorsan beszúrom, h milyen jófej apuka:
még a hét elején vagy előző hét végén érdeklődött, hogy van-e valamire szükségem, és ezért megkérdeztem, hogy nincs-e valami régi nemhaszánlt hangfaluk, amit kölcsön tudna adni, keresgetett sokáig, de nem volt, erre most hazaérek, és egy tök jól szóló (tényleg jól szól!) mobildokkoló vár a szekrényemen, töltővel rádióval ébresztőórával mindennel felszerelve:)).
E-bay-ről rendelte, mondta, hogy ennek volt a legjobb az értékelése, de az árát nem árulta el. Királyság:)).

2013/05/29

Gondolom illene már új bejegyzést készíteni, úgyhogy végre nekiszántam magam. Nem mintha nem lenne időm rá, van, rengeteg, csak mindig annyira elhúzom a dolgot, hogy addigra annyi minden összejön, hogy lusta vagyok összeszedni a gondolataimat. Azt hiszem ott hagytam abba, hogy felszálltam a San Francisco-ba tartó gépre, ami tök menő járat volt, volt chill-out zene, hangulatos fények, vicceskedő safety video; az egyetlen gond az volt, hogy kaja nem járt az utasokank, és venni a gépen csak bankkártyával lehetett, ami nekem ugye nem volt, így tic tac-on és vízen éltem, de nem panaszkodom:).
(A safety videó, ha valakit érdekel:)
Miután leszálltam, a főnök már a csomagkiadónál várt, bemutatkoztunk, beszélgettünk valamikről, furcsállta, hogy ilyen kevés cuccom van, aztán mondtam neki, hogy nagyon éhes vagyok, úgyohgy elmentünk egy subway-be, mert mondtam, hogy gyors kaját szeretnék, mert annyira éhes vagyok, aztán hazavitt, gyorsan körbemutatta a házat, elmesélte, hogy éjjel néha rájár 1-2 mosómedve a macskakajára, úgyhogy ne lepődjek meg, ha baromi hangos dorombolást hallok, aztán berendezkedtem egy kicsit, és aludtam. A gyerekek az anyukánál voltak Menlo Park-ban, ami kb 10-15 percre van innen kocsival. Másnap elindultunk kocsival San Francisco-ba, mert volt pár elintéznivalója, de még el se indultunk, csak felmentünk a freeway-re, erre le is állt, hogy ok, akkor mostantól én vezetek, hoppá. Nembaj, legalább nem paráztam rá a dologra, egész jól ment, csak annyiba kötött bele, hogy túl a jobb oldalán megyek a sávnak, meg egyszer 10 mph-val átléptem a sebességhatárt (mert azt hittem, hogy 75, nem 65), de visszalassultam, úgyhogy nem volt gáz. Tényleg minden ki van írva, mit hol hogyan szabad mennyivel, rengeteg a stop tábla, és nagyon alacsonyak a sebességhatárok, úgyhogy remélem nem lesz gond a vezetéssel. Elintéztük az elintéznivalókat, egy kicsit láttam a városból is, (ő közben végig magyarázott, hogy mi hol van, hova érdemes menni, meg ilyenek, de annyira koncentráltam, hogy akkor hirtelen semmi nem maradt meg a mondottakból), aztán hazajöttünk, neki vissza kellett mennie dolgozni még, én meg kockultam egy darabig, aztán alvás. Másnap kb háromnegyed 5-kor keltünk, mert elkísértem a Bay Breakers nevezetű futásra San Francisco-ba, ahova vonattal mentünk, mert hogy úgyse lesz parkolóhely (volt), úgyhogy korán kellett indulni, hogy 7-re, a 3. csoport rajtjára odaérjünk. Az igazi futók általában az első 2 csoportban indulnak, csak főnök túl későn jelentkezett, ezért csak a beöltözött emberek közé jutott hely neki. Már a vasútnál tömörültek az őrült és már hajnalban részeg diákok, úgyhogy az egész vonat út vicces volt, aztán amikor megérkeztünk, olyan volt, mintha egy fesztiválba csöppentünk volna bele, hülyébbnél hülyébb jelmezes figurákkal vonoltunk vagy 25 percet a startig, aztán elindultak. Én addig kicsit várost néztem, meg találkoztam Dettivel (a magyar lánnyal), aztán hívott főnök, hogy visszaért. Kicsit kivolt, mert már egy nagyon elszokott a futástól (kb 20 éve futott utoljára, és most újbol fel akarja tornászni magát a maratonra), és az sem segített a dolgon, hogy végig egy meztelen, köpenyes srác futott előtte.
Úton hazafelé felkészített a gyerekekre, meg elmesélte, miért nem szerették az előttem lévő csajt, úgyhogy kezdett a gyomrom a torkomban lenni az esti találkozás miatt. Miután hazajöttünk, vezettem egy kicsit a Pick Up-ot, amit a lányának vett, mert majd decemberben meglesz a jogsija, és mindenképpen akart egy piros Pick Up-ot. Mondta, hogy amikor a Prius-t vezettem, és néha lenyúltam véletlen, mert sebességet akartam váltani, már tudta, hogy menni fog ez a kocsi is (nem ment, de belejöttem). Aztán vacsorára elvitt főnökasszonyhoz és a gyerekekhez, hogy megismerkedjek velük, meg amúgyis meg kellet valamit beszélniük (mocskos anyagiak). A lány (Cat-15) körbevitt a lakásban, meg a szomszédságban, megmutatta a medencét, jakuzzi-t, a fiúk iskoláját, a legjobb FroYo-zót meg a legközelebbi Starbucksot, aztán visszamentünk az apartmanba. Bevonultak a szobájukba, a szülők meg a teraszon beszélgettek, én meg álltam a kutyával, mint egy hülyegyerek, úgyhogy gyorsan elővettem a csokikat amiket nekik szántam, bementme velük a fiúk szobájába, és rögtön rákaptak mind a hárman, osztogatták meg számolgatták meg kérdezgettek, hogy milyen, én meg közben meglestem mit néz a legkisebb a gépépn (Finn-12), és mondtam, hogy hadd nézzem én is, és akkor mondték, hogy akkor inkább nézzük a tévén, úgyhogy legalább onnantól nem kellett egyedül lennem a nappaliban, hanem közösen tévéztünk, milyen romantikus. Aztán apuka hazament, elkészítettük a vacsit anyukával, megkajáltunk, anyuka odaadta a kulcsot, és hazavitt. Este még kaptam egy kis beszédet, hogy legyek nagyon óvatos vezetésnél a gyerekekkel, mert volt olyan au pair, akitől 4 nap alatt meg kellett válniuk, mert balesetet okoztoo, és ezt nagyon szigorúan veszi a főnök, és hogy most neki a gyerekei az egyetlenek akik vannak, akármilyen hálátlanok is.
Folyt. köv. holnap/holnapután, csak dolog van, puszi mindenkinek!

2013/05/20

Jóska menni Amerika

Üdv néktek az Újvilágból.
Még csak egy hete vagyok itt, de jó sok minden történt, viszont a felét valószínűleg már el is felejtettem, ennek ellenére 2 részletben fogom adagolni az eddig történteket, lustaságomból és időhiányomból kifolyólag. Kezdjük a repülőúttal. Mégegyszer köszi Áronéknak, hogy elvittek, és még parkolójegyet is váltottak, hogy rendesen elköszönjenek, meg mindenkinek, aki aggódott, meg telefonált, meg ilyenek, nem könnyítették meg a helyzetemet:), de jól esett. Átértem a check-in-eken, vettem Főnöknek egy pálinkát, Főnökasszonynak egy Unicumot, a gyerekeknek meg jó sok csokit. Aztán elkezdett vérezni az orrom ezerrel, pedig már jó ideje nem vérzett, de oda se neki. Elállt, beszálltunk, felszálltunk, kajáltunk (vmi vagdalt parízeres olajos trutyit sóspereccel), leszálltunk, ismét vérzett az orrom, megint elállt, megint felszálltunk, ettünk, ittunk, filmet néztünk, megint ettünk, ittunk, és kb 8 óra múlva már meg is érkeztünk New Jersey-be, ahol a Bostoni cuccos miatt kicsit ránkszálltak, bekísértek minket egy ilyen elkülőnítő szerűségbe (féltem, h megnézik a táskám, és észreveszik benne az alkoholokat, amiket állítólag nem lehet bevinni az országba, de semmi ilyen nem történt), várni kellett jó sokat, aztán megkérdezték minek jöttem, természetesen nem jött ki értelmes mondat a számon, de mégis átengedtek, úgyhogy királyság volt:). És nem vérzett az orrom.
Aztán egy helpdesk-nél rendeltettem magamnak SuperShuttle-t, és kb 1 óra múlva, baromi nagy dugókon és rossz utakon átívelve megérkeztünk a New Yorker hotelbe, ami egy-egy öblös köpésre van a Madison Square Gardentől, a Time Square-től, és az Empire State Buildingtől.  Itt megismerkedtem Dettivel, a másik magyar lánnyal, aki szintén San Francisco-ba jött (konkrétan a városba), egy magyar családhoz. Ő később elmondta, hogy az egyik ismerőse légi irányító, ezért direkt megkapta a Frankfurtba menő gépünk a rövidebb útvonalat, meg elsőbbséget. Aztán gyors eligazítás: szoba, szobatárs, program, reggeli/ebéd voucher-ek (és hogy adjunk borravalót! és volt, aki elfelejtett adni, és másnap a pincér szólt neki, h a borravaló nincs az árban, és adjon neki ma mindenképp, mert holnap nem szolgálja ki), van-e kérdés, nincs, találkozunk holnap. Én a 21.-en laktam egy cseh lánnyal, aki már előttem odaért, és egy aranyos üzenettel várt, h elment kajálni mert éhes, és alig várja, h találkozzunk. Aztán én is leléptem egy idő után, elsétáltam az utcánkon a Central Park-ig, ott a Ritz-Carlton előtt láttam egy csomó embert üres lappal tollal aláírásra várni, de nagyon kockáknak tűntek, úgyhogy szerintem vmi képregényrajzó vagy játékfejlesztő lehetett az áldozat. Később visszasétáltam a 5th Avenue-n, vettem vmit inni, aztán haza is mentem, már nagyon fáradt voltam, nem volt nagyon másra erőm. Találkoztam a szobatársammal, megölelt, mintha már évek óta ismernénk egymást, beszélgettünk egy kicsit, aztán jóéjszakát.
Kilátás a szobából
A következő napok nagyrészét a tanfolyam kötötte le, ahol sok fölösleges info mellett jónéhány hasznos dolgot is megtudtunk, 2 nagyonjóarc, vicces csaj tartotta az előadás/gyakorlat szerűségeket, "tanulók" kb 18-an voltunk, Angliából, Franciaországból, Olaszországból, Dél-Afrikából, Lengyelországból, Cost Rica-ról, meg még ki tudja honnan vegyítve. Voltunk várost nézni csoportosan és kisebb csoportokban is, metróztunk, beültünkk ide-oda, rengeteget sétáltunk, láttunk érdekes dolgokat, de nehéz ezeket leírni, lehetetlen átadni a hangulatot.
Central Park - nagyon durva, hogy egy erdőszerű
madárcsicsergéses teknősös zöld övezetben vagy,
és ha elnézel a fák fölött, ott magasodnak a felhőkarcolók.
Kicsit szürreális.
Hip-hopperek a metróban




A WTC tornyok helyett óriás lefolyók vannak, amik köré márványtáblába vésték az áldozatok neveit.




New York City Cops
A Staten Island ingyenes Ferry-ről megnéztük a Szabadság-szobrot is, de sajnos a szigetre nem mehettünk, mert az egész felújítás alatt állt a legutóbbi hurrikán miatt.

Manhattan a Ferry-ről. Milyen Ferry?
Az Empire State Building 86. emeletéről
Knicks meccsre készülve a Madison Square Garden előtt
Egy félresikerült metróleszállás miatt Harlemben is kikötöttünk véletlenül, szerencsére fényes nappal, aztán gyalogolhattunk legalább 15 percet, mire találtunk fehér embert. Fényképezni nem mertünk. Voltunk a Columbia Egyetemen is, ahol épp befejeződött a diplomaosztó, láttunk filmes klikkeket, rengeteget sétáltunk a Broadway-en, de még így sem fért bele minden az időnkbe, egyszer-kétszer még vissza kéne nézni. Többre nem emlékszem.
Aztán jó hamar elérkezett a péntek, amit nagyon nem vártam, kicsit szomorú volt, hogy ott kell hagyni a megszokott embereket, és találkozni kell elsőre a családfővel. Mit ne mondjak, régen izgultam ennyire, szívesen szálltam volna inkább fel egy Magyarország felé tartó gépre...

2011/01/13

utolsó

UPDATE! Mivel ugye ma érkeztek meg a pénzek, és én direkt felkeltem tök korán h átutaljam a másik kártyámra amivel tudok itt vásárolni, mégse jött meg (pedig ha korán utalom általában megjön szinte azonnal), úgyhogy sajnálom (tényleg nagyon sajnálom) de nem tudok ajándékokat venni (ami amúgy is csak csoki lenne mert a sör nagyon nehéz, de akkoris...) De majd veszek otthon Milkacsokikat, az legalább olyan jó:P BOCSI!!! :(

... Aztán 6-án elmentünk egy mikuláspartyba, és tök érdekes, mert itt Belgiumban a Mikulás fehér, és fekete rabszolgái vannak:D Kérdezgettük miért, de senki sem tudja:)

(ezzel még tartoztam)

Aztán megjött a Kata, és azt mondta lehet ír majd ő bejegyzést, de lehet csak annyira mint a Magic Team anno, szóval majd meglátjuk:P
Szilveszter Amszterdamban (Y) Ahhoz képest h csak kb 2 órát aludtam előtte, meglepően jól bírtam, egész másnap de 11-ig, aztán hazafele buszon kicsit tudtam aludni, de mikor kb 6-kor itthon végre beestem az ágyba, sztem simán aludtam 15 órát, hihetetlen volt kipihenve felkelni. Aztán kb egész héten semmi nem történt, bulizni se voltam, készültem ezerrel az itteni vizsgákra, meg megcsináltam a 3D aquarium beadandót, aminek a története az hogy egy köcsög hal mindig nyelvet ölt egy polipnak, aki ezt végül megelégeli és arcon csapja, a hal meg szédülten ellebeg (az egész kb 23 másodperc), de a hal inkább egy perverz állatnak tűnik, aki meg akarja nyalni a polipot, de hát ez van, vacakoltam vele eleget, már nem akartam újracsinálni, és a tanár sem szólt rá semmit úh király. Aztán hétvégén megérkezett Aneta, úgyhogy közösen elkezdtük a portfóliót Graphical Design vizsgára, de nem kapkodtuk el szokásunkhoz híven, uh vizsga előtti (ami ma volt) utolsó 2 nap összesen kb 5 órát aludtam,és ma meg takarítanom kéne mert holnap lecsekkolják a szobát, meg bulizni mert ez az uccsó előtti nap, meg elég sok minden, úgyhogy tömöm magamba a kávékat, és ez az itteni legolcsóbb kávé, és mégis a legjobb amit valaha ittam, tök jó íze van, meg simán ébren tart, de még sincsenek meg azok a mellékhatásai (kézremegés, hasfájás mittom) ami drágább kávéknak van, úh mostantól ez a hivatalos kedvenc kávém:)
Hétfőn 3D vizsgánk volt, 3 órán át csinálhattuk a feladatot amit a google translator-nak köszönhetően majdnem teljesen pontosan megértettünk. Az eredmény elég gagyi lett, de sokkal nehezebb volt megcsinálni mint amilyennek látszik, 3 programot kellett hozzá használnom, meg vizsga közben kicsit képezni magam, mert volt olyan feladat amiről életemben nem hallottunk,(egy tárgy deformálása az animációban), de a tanár azt mondta h jó lett meg úgyis átenged minket meg amúgy is jófej úgyhogy nem merne mást mondani:)
Aztán egész délután/este/éjjel a keddi Beeldverwerking II vizsgánkra gyakoroltunk, reggel mentünk is vizsgázni, de furcsálltuk kicsit hogy senki sem várakozik, úgyhogy okosan utánajártunk a dolognak, és kiderült hogy elnéztük a 17-e hétfői vizsgát 4-e keddi vizsgára, úgyhogy nem tudom hogy fogok abból vizsgázni.
Aztán kedd este/éjjel szerdán egész nap (könyvtárban!!!) csütörtök reggel portfólió készítés, aztán előadás... Idő előtt kellett bemennünk, úgyhogy még jobban pánikoltam, meg az elején hollandul kellett beszélnem (ki vagyok, honnan jöttem, mit fogok csinálni), hát elég gagyimódon mondtam, de biztos azért kötelezik erre a cserediákokat, hogy röhöghessenek egy kicsit a sok unalmas előadás alatt, úgyhogy annyira nem zavartattam magam, aztán jött a fő része az előadásnak. Aki ismer az tudja hogy magyarul sem tudok beszélni emberek előtt, nemhogy angolul, és még csak "be se melegítettem" előtte, úgyhogy szerintem gyötrelmes volt. De az egyik tanár eljátszotta a doktort a könyvillusztrációból, meg próbáltak nevetgélni meg minden, úgyhogy jófejmódon oldották a hangulatot, annyira mégsem volt gáz így visszagondolva... De én kicsit bunkó voltam, mert annyira leoltottam az otthoni iskolát, hogy még azt is megkérdezték hogy akkor miért érdemes Magyarországon fizetni a tanulmányokért? De én mondtam hogy nem fizetünk, meg hogy ez csak erre az egy iskolára vonatkozik:P (Ha tud vki arról h vmelyik tanár is olvassa véletlen a blogot, szóljon légyszi!!!)

Milf elment Helsinkibe, a család feje is elutazik holnap, úgyhogy holnap este szétszedjük a házat, aztán szombaton irány haza. A gépem 19.30-kor landol ha minden jól megy, és mivel nem valószínű hogy elérném az uccsó vonatot, fennmaradok Pesten kb csütörtök-péntekig, vizsgáktól függően, úh Győrbe meg Móvárra meg Phalmára csak 1 hét múlva megyek. A Vera megengedte hogy nála aludjak, viszont ő hétvégén még nem lesz fenn, uh befogadna vki 1-2 napra?:)
A jövővel kapcsolatban: bár azt mondtam maradok még, sokan már tudjátok hogy mégsem, mivel Londonban nem találtam gyakhelyet(mert oda még a gyakhoz is gyakorlat kell, de egy csomóan tök kedvesen írtak vissza, h bocsi meg minden, de küldjem el mindenképp a portfólióm, mert mihelyt lesz vmi rögtön szólnak, úh csinálnom kell egy menő portfóliót:), Gentben meg azért nem maradok, mert akkor 1 évet csúsznék, de én be akarom fejezni hamar, és csak kb 1 kamutárgyam lesz kövi félévben, úh mehetek gyakra, és ha lesz gyakom könnyebben fognak alkalmazni külföldön gyakornokként, és nagyon nagyon jó külföldön, úh diploma után addig nyomulok majd mindenhol, amíg meg nem tör vki és mehetek:)
Nem mellesleg: Boldog névnapot a minden egyes Photobucket-nak (Lehet az Bertalan, Szabó vagy akár Rába)
És nagyon nagyonszépen köszönök mindent, sütiket, jókivánságokat, puszikat, és egyéb ajándékot amit a Katával küldtetek:) De majd személyesen. (pl a Juli nem cicózott, összemixelte a 3D és Graphical Design óráimat, és olyan képeslapot készített hogy ihajjj:P)
Végül még egy együttes amit kihagytam a héten (anno a Kata imádtatta meg velem ezt a számot)

(itt van néhány süti amit még anno csináltam international dinner-re)

2010/12/21

kell egy kis áramszünet:)

Mindjárt megérkezik a Kata, addig is gyorsan leírom amik az eszembe jutnak:)
Először is, köszönöm mindenkinek aki küldeni akart vele valamit, de tényleg nincs már semmire szükségem, plusz kicsi táska, sok idő, nem fért volna már el semmi szerintem:)
Apa, köszi még egyszer a csomagot:)))
Mik is történtek az utolsó bejegyzés óta... Valószínűleg nem időrendbe fogom leírni a dolgokat, de úgyis mindegy:)
Sokat esett a hó, meg nem is, most épp olvad, ami a legrosszabb, de a biciklisek még mindig kitartanak:)
Voltunk a belgákkal laser-tag-ezni, hihetetlne jó volt meg izgalmas, 2emelets sötét labirintusban játszottunk, kb 11-en, úgyhogy nem csapatokban voltunk hanem mindenki mindenki ellen, és azthittem hogy én vagyok a király, mert ezer1-2százvalahány pontom volt végig, és mindig kérdezgettük egymást amikor épp pár másodpercre ki voltunk lőve, hogy kinek mennyi van, és mindenki csak ilyen 6-7száz körülit mondott, mondom jeeee, erre eredményhirdetésnél kiderült hogy kb mindenki lehagyta az egyest a szám elejéről, úgyhogy csak ötödik lettem, és azt írták a papíromra hogy "No comment, I don't want to hurt you..." kössz:)
Aztán utána elmentünk egy sushibárba, ittunk szakét, meg ettünk hatszázféle sushit, tök jó volt:)
Meg volt még a belgákkal valamelyik hét szerdán egy international dinnerünk, ahol a belgák készítették a főételt, nekünk meg valami hazai desszertet kellett vinnünk, és én 3 receptet töltöttem le, a legegyszerűbb, sütés nélkül elkészíthető cuccokat, bevásároltam meg minden, de túl későn kezdtem el csinálni a dolgokat, úgyhogy nem nagyon keményedtek meg a hűtőben időre, meg kicsit túl sok rumot öntöttem mindegyikhez, de meglepetésemre ebből fogyott mégis a legtöbb, sőt miután már elpakoltam, akkor is még mondták hogy adjak adjak adjak tök jó fejek voltak:D
Mondjuk addigra már elfogyott pár üveg bor+pezsgő, (sokan voltunk rájuk) és buli előtt kellett még vmi alapozás úgyhogy lehet azért:)
Valamikor voltunk Anetával egy thai lánynál (Michelle) is kajálni, ilyen palacsintaszerűt, ahol a tésztában minden van, szalonna, hagyma, garnélarák, mittudomén, de nagyon jó volt, meg megtanultam hogy kell csinálni (nagyon nehéz volt:P) úgyhogy majd csinálok otthon is:)
Mikulásra meg még sushiután amikor feljöttünk hozzám nagy meglepetésemre ezt találtam a konyhában:

Úgyhogy mégsem utálnak a háziak:))) Csak a többiek akik nem kaptak:P
Aztán 6-án elmentünk egy mikuláspartyba, és tök érdekes, mert (csörget a kata majd folytatom:D:D
Sulinak holnap vége, holnap még egy screen printing és soha többet:(
Vizsgázni 3 tárgyból fogok itt, 3D, Image processing, meg graphical design.
3D: aquarium beadandó+kapni fogunk vizsgán egy animációt, amit meg kell csinálnunk (pl kalapács beleveri a szöget a falba és elhajlik a szög vagy ilyesmi)
Image processing: kapunk jósok eredeti képet, aztán kinyomtatva a jósok eredeti kép jól megváltoztatott változatait, amilyenre nekünk is meg kell csinálnunk a képeket, majd azokat ki kell nyomtatni és ennyi,
Graphical Design: portfólió meg kiselőadás készítése; sketching-ből ki kell választani 2-2 (összesen 10 db) a félév során legjobban sikerült "alkotásainkat"+ma volt egy vizsgarajz amire zöldféltéglalapot kaptam, ami nagyonnagyonjó és még sose kaptam:D,
graphical designból meg a 4-5 legjobban sikerült beadandónkat, és azok vázlatait, nemdigitális formáit, meg mittudomén, és azt mappába tenni, meg pdf kiselőadást készíteni belőle olyan profi módon, hogy ma 2 órán keresztül magyarázták hogy hogyan kell csinálni hogy átmenjünk, remélem összejön... ja, az illusztrációmra is zöldféltéglalapot kaptam, és ott tartották az asztalaon 4 másikkal együtt h ezek a példaértékűek vagymi:D (összesen ez a 2 zöldféltéglalapom van, uh fel kell javítanom a dolgokat vizsgára:P)
Kata már bármelyik pillanatban csörgethet:)előre is köszönöm a puszikat amiket majd át fog adni, és énis viszont mindenkit:)
És időközben BOLDOG SZÜLINAPOT Dóri, Blanka, Kata, István, és akiket kihagytam (bocsi:S)

végül mégegy koncert ami Brüsszelben volt és nem mentem el


ui.: kövi szemeszter úgy lesz, hogy ha nem találok gyakhelyet Angliában, akkor itt maradok és hamar vissza kell jönnöm, febr 14 körül, ha találok, akkor kötelező 1 hónap szünet, szal többet leszek otthon. A lényeg, h plusz egy félév amikor többet tudtok rólam mintha Magyarhonban lennék:P

2010/12/09

2010/12/02

armgeddon's creeping on

Ugye volt már egy csomó koncert itt Belguszban, amikre nem tudtam elmenni, de tegnap végre részt vehettem egy nagyonnnnnagy kedvencem koncertjén, a Mando Diao-n, igaz csak azért mert onlány koncert volt, de akkoris:))))
Ez a győzelmi számom:)


Amúgy már itt is rendesen havas minden, nagyon nehéz közlekedni, mindenki megőrült és hógolyócsatázik, fiatal/öreg, ismeretlen/ismerős, ezt szeretem ebben a városban hogy mindent együtt csinál mindenki:)
Egy óra alatt kb 42 biciklis borulást láttam, de mégis mindenki folytatja a biciklizést, annyira vicces, tök jó fejek:)
Egypár érdekesség a vásárlással kapcsolatban, itt simán meg lehet csinálni, hogy a hátizsákodba pakolod a cuccot, mintha lopnád, és a pénztárnál meg előveszed, senkinek nem az az első gondolata, hogy el akarod lopni a dolgokat, annak ellenére, hogy a belga nagyon lopós egy népség... Szerencsére nekem még nem tűnt el semmim, de van pár ismerősöm akinek igen, pl Aneta egyszer egy egész hétvégére nem tudott hazamenni, mert lenyúlták a kulcsát (jópár cuccával együtt)...
A másik meg hogy van ilyen önkiszolgálós fizetős rész, ahol neked kell lehúzni a vonalkódot, aztán fizetni a gépbe, sokkal gyorsabb mint ha kivárnád a sort a kasszánál, és itt is simán lehetne nyúlni, de senki nem csinálja (szerintem:P).

Ezt a Gééknek küldöm, ilyen lett a kész krokkó illusztráció, eleget szenvedtem vele, ha leszólják hanyalogathatják a ..., talán a legnagyobb hiba szerintem hogy kicsit sötét (főleg nyomtatva), de hát a történet is sötét, tényleg nem köthetnek bele, mindent kijavítottam amit a tanár mondott...
(arról szól hogy a krokkó elmegy dierendokter Dik-hez, mert mindenen elbőgi magát, ha lát egy öreg biciklit, elégett gyufát, üres dobozt, rohadt cseresznyét, stb, és a doktor mondja h depressziós, ezért mond neki egy viccet, amin csak a doktor nevet, a krokkó azon is sír)
(3 oldalas, vonalaknál kell behajtani, a fekete rész meg ki van vágva)

2010/11/28

régen volt

Újra itt, kipihenve, szétfagyva, mivel tegnap spontán mindenki ott aludt Monikáéknál, és én meg nyitva hagytam az ablakot meg letekertem a fűtést hogy azalatt az 1,5 óra alatt amíg távol vagyok kicsit kiszellőzzön a szoba. Mire másnap visszajöttem jégcsap lógott a lámpámról, de már kezd egyre melegebb lenni, mindjárt le is veszem a 3. pulóverem ami rajtam van. Itt a hó nem esik, süt a nap, de mínusz fokok vannak. De nem kell aggódni, Verával vettem jó meleg sálat meg sapkát, úgyhogy minden ok:)

"Kérjük ne fotózzák a személyzetet"

Vera 2 hete szerdán érkezett, olyan 9 körül, irány egy belga házibuliszerűség, aztán Overportstraat, Porter house, Cuba Libre, ahol szinte mindenki ott volt, közben hajóra mászás (ami mint kiderült nem volt lakatlan), biciklizés nemtudomkikkel, táblába öltözés, utcai piszoár "kipróbálása" ... szerintem elég jól sikerült welcome party lett belőle:)





Úgy emlékszem másnap genti városnézés következett, este meg charlatan, de innentől nem vagyok biztos semmiben, hogy mi mikor történt pontosan (azért mert régen volt!!! és a Vera nincs msn hogy összebeszélhessünk:)
Minden este mentünk valahová, volt amikor csak egy sörre, de legtöbbször kikötöttünk valami partyn, úgyhogy másnap a felkelések nem mentek olyan könnyen és gyorsan, hogy városokat tudjunk nézni, de azért megtettünk minden tőlünk telhetőt... Először Oostendére mentünk, a tengerpartra, kicsit esett, meg már sötétedett, de kifejezetten "romantikus" hangulat volt, főleg a mólón egy vendéglőben, forrócsoki meg minden jóság:) És nagyon megörültem, mert találtam occsón esernyőt, ami egyáltalán nem árt belgiumban, de mihelyt kiléptem kifordította a szél, aztán még párszor, úgyhogy annyira nem volt jó üzlet...






Oké most tudok beszélni Verával úgyhogy kicsit segít a dolgok összeszedésében, ha valami mégis kimaradt remélem megírja kommentben:)
Péntek este a többi erasmusossal beültünk a Backdoorba, majd következett egy hosszabb éjszakai városnézés, amit lehet inkább kihagytunk volna, de hát mindent ki kell próbálni:)
Másnap irány Brüsszel, ahol elsőre megtaláltuk a legmenőbb múzeumot, azt nem tudom kellett-e volna fizetni érte, mi csak besurrantunk, de láttunk egy sort ahol jegyeket vesznek, de nekünk senki sem szólt, úgyhogy biztos nem kellett:) Régi mozis meg filmes eszközök voltak kiállítva, meg lehetett régi reklámokat/filmeket nézni, meg bementünk egy lezárt területre is, teljesen üres volt, de nagyon szép, vörös díványokkal, meg egy óriási koromsötét színházteremmel, amit csak azért láttunk hogy az mert párszor belevakuztunk... Tisztára olyan volt mint a filmekben amikor a kis suhancok beszöknek vmi lezárt területre, nagyon tetszett:)
Brüsszelben a Vera egyik ismerősénél kaptunk szállást, aki az EP-ben dolgozik Göncz Kinga alatt, de nem politizáltunk, viszont mesélt egy-két érdekes dolgot, meg megnyugtatott hogy miért nem olyan gáz hogy a jobbik is bekerül az EP-be...:P
Várost néztünk, pisilő kisgyerekeket, aztán meglátogattunk pár pub-ot, ittunk Ricard-ot, (végre kidobtam a pár nappal ezelőtt vett esernyőmet), voltunk a Deliriumban, majd valami dél-amerikaias-táncos helyen, ami azért volt jó, mert olyan embereket láttam ott ilyen zenére "társastáncolni", akikből soha életbe nem nézném ki hogy ilyen helyekre járnak, inkább valami underground pubba tudnám elképzelni őket, de nem:)





Másnap is egy kis metro-blicceléssel, frenchfries-szal egybekötött városnézés, aztán délután, mivel nem érvényesítették a jegyünket Oostendébe menet, elmentünk Bruges-be, ott vettem a meleg sapkát meg sálat. Sokkal hangulatosabb volt mint amikor először voltam, bejött a kivilágítás, meg hogy hiába vasárnap este, jó páran mászkáltak városszerte.

Hétfőn suli, este projektkészítés, aztán feszültséglevezetés egy pubban, kedden a Vera is elkísért a suliba, valami vendégelőadó jött csakhogy még unalmasabb legyen szegény Verának:P De képzeljétek, kirakták a magazincovert, amit csináltam (egy eredetit kellett kicsit átalakítani sajátunkká), és kb 40-ből csak kb 10-et raktak ki úgyhogy tök büszke voltam, de mondtam hogy biztos csak elrettentő példa, met olyanokat is szoktak kirakni, erre mindenki mondta hogy neeem neeeem, erre mikor visszakaptam a dossziém amibe a feladatot kellett beadni, az volt értékelésnek írva hogy: 'nice try...' :D Meg azon a kedden döntöttem el hogy milyen cégeknek fogok írni Londonba a gyakorlati hely miatt, amit ma meg is kéne tennem, mert lassan itt a határidő (vagy már itt is van), remélem lesz rá energiám:)


Vera búcsúbulijára is az Overpoortstraaton került "megrendezésre", találkoztunk régi ismerősökkel, szerencsére másnap nem kellett suliba mennem, úgyhogy minden klappolt:)
Szerdán könnyes búcsú, nagyon nem akartam hogy hazamenjen a Vera, de hát mit lehetett tenni, meg tudtam hogy estére jön a váltás, négyszeres...
Őróluk nem írok, mert megígérték hogy mindegyikük ír valamit az ittlétükről, majd azt kiteszem, csak el ne felejtsék:P

Vera utolsó vacsorája. Senki nem kapott annyi szószt, amennyit ő, én azokból jóllaktam:)
Olyan jó volt ez a 2 hét, nem lehet leírni:)

Most kedden ment el mindenki, este 9-től másnap 9-ig aludtam (el is késtem rendesen de megérte), szerdán nem is tudtam mi az a furcsa érzés, eltartott egy darabig mire rájöttem hogy a kialudtság az:)
Most kb minden visszatért a régi kerékvágásba, kitakarítottam, mostam, főztem (mert bármit terjesztenek a többiek, eszek rendesen, és egy dekát sem fogytam, sőt inkább híztam!!!:), csinálom a projekteket, remélem kapok már zöld osztályzatot is végre:)
Pénteken beültünk egy csoport angol előadására, mert Monikának egy kreditért Szlovéniáról kellett előadást tartani, és elmentünk szurkolótábornak, de tiszta jó volt, miután befejezte az előadást, végig addig beszélgettünk a tanárral meg a többi diákkal hogy milyen erasmusosnak lenni, meg hogy kötelezővé kellene tenni, meg hogy mindenképpen menjenek ők is. Pestet nem javasoltam, mert elég nagy visszalépés lenne az nekik, de a többiek elég jó sulikból jöttek, és néhány embert meg is győztek hogy menjenek az ő szülőhazájukba:) Bár néhányan Pestet is fontolgatják mert Ziga benyögte hogy Angelina Jolie ott él egy ideig:)

Gratulálok a Kata diplomájához, mindenkinek mondom azóta hogy már hivatalosan is doktor, tök büszke vagyok:) Kábé akkor fogott el eddig először igazán a honvágy, amikor láttam a képeket, és hogy mindenki ott volt, és tök jó lett volna ott lenni:)

Január 15-én fogok hazamenni, a héten megveszem a jegyet, de nagyon sok cuccom van és Monikáért kijönnek kocsival, úgyhogy lehet az lesz hogy fél cuccomat majd ő hazaviszi, és valahogy kiugrunk majd érte Szlovéniában, az mégiscsak közelebb van, de majd meglátjuk:)
Sko víz folyik le addig még a Dnyeperen:)

Ez a szám az a szám ami a várost egy videoklipre emlékezteti, mert bárhova megyek vagy bárhol vagyok, körülöttem mindenki ezt énekli/dúdolja (utcán boltban órán buszon,gyerek fiatal öreg, nem számít), úgyhogy én is megimádtam, gondolom régi már, de most lassan jutnak el hozzám a számok tévé és rádió hiányában:)


Köszi annak aki beszámolt otthonról, jó tudni a dolgokat:)

Puszi