2010/10/28

report

Nehéz dolog ám blogot írni, nekem pl néhány órába (de legalább egybe) belekerül, mire megírok egy bejegyzést. Meg hát hogy mivel kezdje az ember, miket írhat le, miket nem, ki fogja elolvasni, ki nem, meg ilyenek. Én mindig úgy vagyok vele, hogy ha történik velem valami számomra érdekes, rögtön elgondolom hogy mit és hogyan fogok írni a dologról, hogy vicces és érdekes legyen, de legalább olyan, ahogy megéltem, de mikor arra kerül a sor hogy elülök a gép elé és le is írjam hogy mi történt, legtöbbször vagy elfelejtem hogy mit akartam írni, vagy már nem tartom annyira fontosnak, vagy leírom, visszaolvasom, és rájövök hogy ez senkinek nem jönne át, ezért kitörlöm. De leginkább szerintem azért nem írok le mindent, mert rettenetesen lusta vagyok, és amikor úgy írok bejegyzést hogy nem kap el a hév, akkor elég kínkeservesen megy a dolog, és kb olyan lesz a poszt is... Szóval előre bocsi a "száraz" bejegyzésért:)

Múlt hét szerdán elmentünk vmi tök jó helyre a coach-ainkkal, megbeszéltük hogy mire költjük azt a sok pénzt amit arra kaptak hogy minket szórakoztassanak, aztán elmentünk bulizni. Vicces volt, mert előtte páran kiírták facebookra h "ma este sörözés az erasmusosokkal, blabla", aztán egy csomó haverjuk kommentelgette rá h "mutassátok meg nekik milyen az igazi genti élet; igyátok őket az asztal alá; blabla", erre annyira nem bírták a tempót, hogy valaki már a kocsmázás után hazament merthogy íííj, valaki pár óra múlva, vki maradt végig de másnap nagyon megbánta, úgyhogy hivatalosan party-animal group lettünk, ők meg beégtek:PP
azt mondták hogy nagyon pozitívan csalódtak bennünk, és azóta gyakrabban összejárunk, és tök jó h már sok belga haver is van a társaságban:))
Csütörtökön elmentünk a Charlatan-ba, ami eddig a legeslegjobb hely Belgiumban, ahol valaha is voltam, nagyon nagy, (kicsit túl) sokan vannak, és egy csomószor adnak olyan zenét, amit annyira imádok hogy nagyon, itt van a sarkon, szóval nem fogok eltévedni:) és szerencsére a többieknek is bejött, úgyhogy remélem gyakrabban megyünk majd oda (ma is:) mint az Overpoortstraat-ra, ahova mindig is jártunk, és rohadt messze van.
Pénteken az egyik török csajnak a szülinapját ünnepeltük, aztán elmentünk a flag-party-ra, úgyhogy nekem kimaradt az international dinner, de főleg azért, mert lusta voltam bármit is készíteni az alkalomra.
Ennyi volt a napi bontás.

Megtaláltam a kék iskolát is (ahova kék ruhás emberek járnak), de a zöld jobban tetszett, az a szín sztem karakteresebb, szóval ha valaha ide költöznék a gyerekeim oda fognak járni:)

Tök jó, itt úgy van mint a filmekben, hogy ha azt akarod hogy megálljon neked a busz, nem elég a buszmegállóban állnod, hanem le kell inteni a járgányt:) ez nagyon tetszik:)
Meg tetszenek a mosodák is, szintén mint a filmekben, egy csomó mosógép egy helyen, berakod, vársz 45 percet, kiveszed, viheted haza:) És nem is olyan nehéz rájönni mi hogy működik:)

That's how I roll:)
Photobucket

Kicsit beteg vagyok, náthás, meg a torkom fáj (azt meg tudja valaki mondani hogy mért van az hogy napközben annyira nem, de éjjel mikor aludnék, meg hajnalban rohadtul?), de már itt volt az ideje, mert eddig mindenki beteg volt körülöttem, csodálkoztam is hogy nincs semmi bajom, de hát ami késik nem múlik:) Ennek örömére maxon nyomatom a fűtést a szobában, viszont ez azzal jár, hogy az orrom 3 napja egyfolytában vérzik itthon. De szerencsére csak itthon:)

Amúgy örülök hogy egy boldog szülinapot Verával kettőt letudtam, nem ez volt a szándékom, de így tényleg könnyebb, mert nem tudom fejben tartani hogy kinek mikor van mije (tudom írjam le, leírtam, otthon van Győrben), uh legtöbbször csak annak fogok üzenni, aki fenn van facebook-on, mert a facebook úgyis az orrod alá dörgöli:) Én kérek elnézést mindenki mástól!
De lehet bevezetem azt amit Győrben a miséken szoktak, és minden blog végére kiteszem hogy
"Isten éltesse mindazokat, akik ezen a héten ünneplik születés-, vagy névnapjukat!" vagy valami ilyesmi... a lényeg hogy Isten éltessen mindenkit!!! De főleg téged! (te tudod hogy ki vagy:P)
És sok sikert a vizsgákhoz!

Látom Áron is kb akkor fog hazaérni mint én, sajnálom hogy senki nem lesz otthon karácsonykor, hiányozni fog.

(R)Vera, óriási grat a gyak. álláshoz, irigyellek nagyon, én most az őszi szünetben elkezdem a leveleimmel bombázni a brit cégeket, valaki csak befogad engem is:)
Majd meséljetek bővebben meg képeket kérek a lipstick-buliról, meg a (R)Vera szülinapi bulijáról (ami épp most zajlik, mindent bele!), meg mindenről ami otthon történik!

Na mennem kell, nemsokára itt a sok ember és kicsit még rendbe kell tennem a szobát meg magamat.

Csééécs
(és írjatok ha elfelejtettem valamit:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése