2010/09/28

Pénteken ugye megjött Maria, a spanyol lakótársam, nagyon aranyos csaj, mindenből megkínál meg mindig elmosogat (én is szoktam, de ha kicsit is otthagyok vmit elmossa, és ilyen nagy sárga kesztyűben mosogat mint a filmekben szokás:))) Meg ad bérletet ha neki nem kell (holnap énis veszek, csak nem fogadtak el kártyát, és nem volt időm pénzt felvenni ma), meg szerez lehet hajszárítót, meg ilyenek:) Szombaton volt a szülinapja, és elmentünk 2 pubba is, az egyikről azt mondta h szerinte homBár, bár sztem nem volt az csak nagyon adtak magukra a fiúk, mint ahogy itt mindenki, a másikat meg ő mutatta, elég hangulatos hely és az legalább közel is van.

Ja, képzeljétek találkoztam greenpeace-esekkel:) hogy tudom sajnálni szegényeket:P

Hétfőn volt az első napom a suliban, a szitanyomás óra... Nagyon izgultam előtte este hogy odatalálok-e a terembe, meg lesz-e ott másik erasmusos is, értem-e majd miről van szó meg ilyenek, aztán nagyon nehezen odataláltam (csak 5-6 embert kellett megkérdeznem merre van a zd, merthát elég nagy a suli azon része), erasmusos egy sem volt, de nagyon jó fej volt a tanár, mondta h bejárhatok, de flamandul fog magyarázni, és majd a fontosabb részeket lefordítja. Úgy 15-en vannak a csoportban, harmadévesek, ők is kérdezgettek meg magyarázgattak közben.
A lényeg a lényeg: összesen 3 órán keresztül tartott, abban két és fél órát flamandul beszéltek, de én többet tanultam a szitanyomógépekről/szitanyomóforma készítésről, mint az ÓBUDAI EGYETEMen 3 év alatt... Először az asztalnál magyarázta (flamandul) a tulajdonságait, részeit meg ilyenek, meg a nyomathordozókat, meg a tintákat, azon majdnem bealudtam, egész addig amíg meg nem hallottam a RÁCCCHEL (rákel) szót mert akkor hirtelen nagyon büszke voltam magamra h nyenyee én már tudom mi az mert ők nem tudták és hozni kellett megmutatni:) (kb ennyi maradt meg bennem otthonról a szitanyomásról:) Aztán körbevezetett minket, csináltunk nyomóformát (vegyszerezés, lesugárzás, kimosás, mittomén), aztán beüzemeltük a nyomógépet, festéket hígítottunk (legalább nem nekünk kellett pigmentből kikeverni:P), nyomtattunk, és most szárad h jövőhéten mehessen rá a következő réteg (majd megmutatom mi lett, egyszerű kis figurák) és én is nyomtattam:) Pedig nagy volt ám a gép!
Amúgy az a hely ahol ez van egy nagyon nagy hangárra emlékeztet, telis tele van nyomógépekkel, majd ha lesz időm összeírom milyenek vannak.

Este erasmus-os pub crawl volt, 10 juróért kaptál 5 kupont és körbejártunk jópár pubot és kaptunk értük ízletes speckó söröket meg rövidet. Ide sajnos nem jött Maria, de találkoztam Zsigával, meg egy csomó haverjával meg amúgyis 60-an volttunk úgyhogy 3 csoportra kellett osztani minket, uh megint bővült kicsit az ismerőseim köre:) Eddigi legjobb genti este volt a hétfői, viccesek a sok külföldi. Voltak Spanyolo-ból, Mexikóból, Portugáliából, Franciao-ból Lenygelo-ból, Szlovéniából, Magyarhonból (egy gyerek és nagyon örült h végre találkozik egy magyarral), Kínából, Olaszo-ból, Belgiumból, meg mittudom én nem tudtam megjegyezni az összeset. A neveket szinte egyáltalán nem, dehát erre való a facebook:) Nagyon nagyon jó volt:)))


Csak keveset aludtam, 6-kor keltem másnap (ma), 7-kor indultam (hogy meg tudjam venni a buszbérletet de nem tudtam),

most kihívott beszélgetni Maria és teljesen elfelejtettem mit akartam írni...

mind1, mentem a mai órámra (8.45-15.45), graphical design, voltunk kb 60-an, de itt is csoportokra leszünk osztva, csak még csak elmagyarázták h miket kell csinálni, megint 3 óra flamand, 1 csaj fordította nekem a fontosabb dolgokat, pl már jövőhétre 3 beadandót kell csinálnunk, és nem a könnyebbik fajtából. Tök jó volt h senki sem tudta a lányon kívül h erasmusos vagyok, így bólogattam amikor kellett, meg röhögtem a poénokon, de aztán sajnos egyszer megkérdezte a tanár h van-e erasmusos és akkor jelentkeznem kellett, és onnantól már nem tehettem úgy mintha érteném amit mond, unalmas is lett. Aztán a következő 3 órában el kellett kezdeni a beadandónk vázlatát, sketching meg ilyen hülyeségek, ezalatt elkészült a mai blogom vázlata, kitaláltam 2 mesefigurát, vagy 4 számnak leírtam a szövegét elejétől a végéig, végrendeletet írtam, és kitaláltam egy új nyelvet. Rengeteg beadandónk lesz... És rendesen leírják, szépen pontról pontra, hogy mit kell csinálnunk, feladatonként tele van egy A/4-es lap, csak az egész flamandul, de nem baj mert megismerkedtem egy elsőssel, aki kérés nélkül felajánlotta h bármit lefordít, uh szegény ki lesz használva.
A suliban egyre több emberrel beszélgetek, és nem is kellett csak egyszer kamutelefonálnom, de az egy egész szünetet igénybe vett. Felhívtam mindenkit akinek tudom a számát, remélem értékelitek:)

Jaaa, és a suli annyira rohadtul modern, hogy a tanár aki beállította a netet a gépemre alig tudta hogy kezelje a windowst (meg lehet azért is mert magyar), merthát ott nem szarral gurigáznak, hanem ilyen szép iMacekkel. Beléjük szerettem.


Csak a belga billenytűzet készít ki, majd lefényképezem.

Szombaton megyünk sok erasmusos Bruge-ba:))))

Zsuzsikáék jönnek hozzám nov 27-és hosszú hétvégére, Kata dec. 21-től 31-ig, Ági meg már itt szerencsétlenkedik Lille-ben, ha mindenét rendbe rakja ellépek hozzá meg ő is hozzám. (hajrá Ági, veled vagyunk:) ((úgyse olvasod:))

Jaaa, eddig 2 otthoni tanár írt vissza a 4-ből, H.Cs. és Novotny tanárnő, nagyon jófejek, pl. Novotnynál nemis kell zh-znom csak részletes beszámolót írnom az itteni dolgokról, és írhatom innen is a szakdogám, H.Cs. meg majd folyamatosan írja h mit kell csinálnom, meg neki is kell beszámolót írnom majd.

Ha maradni akarok kövi félévre is, okt. 3-ig kell írnom az irodának, de remélem el tudom intézni h inkább hadd menjek gyakorlatra vhova, de ezután még utána kell érdeklődnöm, de remélem összejön, ha nem akk remélem kiderül okt. 3-ig, és akkor lehet meghosszabbítom a kint-tartózkodásom.

Niki, gratulációm jeleként:
(amit ide akartam rakni sehova sem tudtam feltölteni, pedig már vagy 42 helyre regisztráltam, 1 órája ezzel szórakozok:((, uh itt tudod megnézni)

Holnap nehéz nap úgyhogy megyek is (és otthonról is kérek tájékoztatást, nem elég tőlem elvárni, tisztelet a kivételnek, meg akinek tudom h nincs ideje mert enélkül is elég nehéz dolga van, mint a katonának:)
bocs a hibákért, fáradt vagyok.
puszi

2010/09/24

Jól van na, nem olyan egyszerű...

Mindig van valami amit csinálni kell, és az ember fáradt mire hazaér, vagy pont abban fárad el hogy nem csinál egész nap semmit...

Ami furcsa Gentben, hogy annyira rohadtul jó fejek az autósok, h van amikor én érzem magam kellemetlenül. Ugye tele van a város biciklissel, és akármennyire összevissza mennek, még egyszer sem hallottam h ledudálták volna őket, vagy pl gyalogosként ha mész, még akkor sem dudálnak ha a piroson mész át és nekik lenne zöld, hanem türelmesen illedelmesen megvárják még átérsz, meg mindig megállnak neked a zebránál, ilyenek...

A szobámról sztem elfelejtettem mesélni, elég nagy, van egy ágyam teljesen új matraccal, egy ilyen kis régies asztalka fiókokkal, régies székkel meg tükörrel, egy új íróasztal, egy szekrény, meg egy kihúzható kanapé, uh el fogunk férni remélem akárhányan jöttök:)
Akik eddig biztos jönnek: (A)Kata, Anna, Gé, Chris, nekik már a jegyük is meg van:))) (nov 17-23) és remélem a (R)Vera is tud vmi alkalmat találni rá h meglátogasson, meg hát akik ígérték még:P
Itt egy kép róla, láthatjátok mennyi hely van:
Még nincs nagyon kidíszítve, de már elkezdtem, pár nap és jólesz:)

Akkkoooooooorrr...
Voltam a suliban, kedden is meg csütörtökön is, nagyon nagyon nagyon jó fej az összekötő tanár, tök jól elmagyarázott mindent, 2 hét próbaidőm lesz, az alatt eldönthetem h mikre akarok bejárni, meg adott Academic Calendar-t, amiből kiderül, hogy sajnos nem tudok hazamenni karácsonyra, mert januárban lesznek a vizsgák, és hazaugrani karácsony környékén nagyon drága. Meg kaptam ajándékokat (vonalzó, füzet mágnes, táska, prospektusok, mind arteveldés:)
Aztán csütörtökön amikor visszamentem körbevezetett a suliban, aztán megvártunk egy gyereket aki szintén erasmusos és Szlovéniából jött és zsigának hívják (:D), hogy ismerjem meg és adjam át neki a pár napa alatt szerzett bölcsességemet Gentről.
Aztán összeállítottam az órarendem, ha a próbahéten is minden jól megy akk kb így fog kinézni: (katt)


Szombaton voltam először bulizni, este beültünk valami hangulatos helyre, koktél/sör kombó, aztán 2en továbbmentünk egy utcába, ami arról nevezetes itt Gentben h szinte mindenki ott van éjszaka, ott van a legtöbb club/pub/miegymás, úgyhogy megnéztük magunknak. Azóta már voltam párszor bejárni azt az utcát, volt amikor egyedül kellett mennem mert mindenki akit ismerek fáradt volt vagy mittom, de akkor is csak egy sudden death nevű rövid kellett, aztán már találtam is egy csomó jóbarátot;) Ezzel az utcával csak az az egy baj van hogy amikor világos van simán odatalálok, de sötétben már rohadtul nem találok haza... De nembaj, mert állítólag ma jön egy spanyol csaj ide a házba, uh együtt majd biztos hazajutunk vhogy:)
Már meg is jött a csaj.

Jövőhéten egy csomó elintézni valóm lesz (regisztrálni Gentben (ki fog jönni egy rendőr és megnézi tényleg itt lakom-e, csak az a baj h amit ki kell tölteni olyan bonyolult és annyira nincs kedvem hozzá), írni az otthoni tanároknak, arteveldés cuccok), és akkor már kezdődik a suli is, úgyhogy remélem a sok teendőtől felpörgök és gyakrabban írok:)

A hét rossz híre viszont számomra hogy elfogytak a jegyek a brüsszeli mgmt koncertre, pedig ezt már nagyon régóta vártam:(((
Majd legközelebb:)

Viszont a héten elkezdődik a Welcome Week ESN Gent, azaz az erasmusos programok is:
Friday 24/9: Welcome party @ Twitch (Overpoort)
Monday 27/9: Pub crawl
Tuesday 28/9: Boattrip
Wednesday 29/9: Student Kick-off + ESN Club Night
Thursday 30/9: Climbing
Friday 1/10: Speeddating + traffic light party
Saturday 2/10: Bruges
Sunday 3/10: National event ESN: Caves of Han + Kayak Lesse,
stb.

Majd jelentkezek:)
Csöccsenet

2010/09/17

How are things on the west coast?

I hear you're moving real fine

Hát az utolsó búcsúsörözés nem könnyítette meg a dolgomat:) köszi mindenkinek:) (ezt nem szarkasztikusan írtam, tényleg köszi)
Jujj a repüléstől nagyon féltem, és ezen még az sem enyhített h egy csomó Air Crash Investigation-t néztem meg előtte.
Aztán lekéstem a becsekkolást de annyit könyörögtem h kikötöztek a gép bal szárnyára és ott utaztam. Tiszta jó volt:):):))))

:)


Jaaa! És hadd gratuláljak a Magick Team-nek, akik önmagukat is meghazudtolva, szembeszállva a kialvatlansággal, az időjárással, a bkv-val, a sok átszállással, az ellenőrökkel és a részegséggel kijöttek a Ferihegy 2-re hogy jelenlétükkel utoljára meglepjenek engem!!! (és még nehezebb legyen elmennem:P) Tényleg nagyon sajnálom hogy a Ferihegy 1-ről indultam és ezért a találkozás mégsem sikerült, de remélem azért nem bántátok meg hogy szakadó esőben ennyit tömegközlekedtetek. (imádlak titeket)

És köszönöm a renegeteg sms-t meg telefont amik a mobilom leszállás utáni bekapcsolását követték, meg a facebook üzeneteket, főleg azoknak, akikre nem is számítottam h egyáltalán emlékeznek h ma utazok:P
De mindenkinek, nem csak nekik:)
Remélem úgy lesz ahogy írtátok: minden rendben, jól érzem majd magam, és gyakran írok.

Ma olyan háromnegyed 12 körül megérkeztem a houtbriel 13-ba, úgy hogy vonat-repülő-busz-vonat-vonat-busz, és (szinte) mindenhez időben odaértem (kiv. repgép) úgyhogy alig kellett sietnem, igaz néha izgultam hogy jó felé tartó járgányon ülök-e (leginkább a repülő utáni busznál, mert arra csak úgy felszálltam minden nézelődés v kérdezés nélkül, de végül az is jó helyre ment:)
A ház olyan, hogy igazából nem is kolesz pedig azt hittem, a házvezetőnő egy fiatal anyuka meg apuka és van egy kislányuk, ők laknak az első emeleten, és a fölöttük lévő emeleteken vannak a szobák. Mihelyst megjöttem körbevezettek, meg kértem kávét és adtak és amellett magyarázták el a dolgokat. Az a durva hogy azt se tudták mi az az Artevelde Hogeschool, meg hogy hol van, de rögtön lecsekkolták neten, biciklivel fél óra. Tök jó mert wifi van így nem baj h elfelejtettem netkábelt hozni. Igazából szinte semmit sem kellett volna hoznom (törölköző, evőeszközök, konyharuha meg ilyenek) mert mindent adnak, a konyha is teljesen fel van szerelve. Majd csinálok képeket ha nem leszek ilyen lusta. Még nagyjából csak én vagyok itt mivel a suli csak 1 hét múlva hétfőn kezdődik.
Délután bementem a városba, elmagyarázták merre van egy jókis bolt, de én vmiért teljesen más irányba mentem és ezzel a tettel kb körbe is gyalogoltam a fél várost, de nembaj mert találtam énis egy jó boltot, pár érdekes embert, meg citibankot, meg egy olyan magániskolát ahol a diákok zöldben vannak (annyira jó:). Szóval bevásároltam aztán kidőltem aztán nemrég felkeltem és most sztem megint nekivágok, vagy nem, még nem tudom:)
Csöcsi!

...you know it's a lonely ride